HTML

Luna tanulós blogja

Luna kutyám és én iskolába járunk. Annyi mindent kellene megtanulni, hogy csak na... Úgyhogy itt sorolom, hogy mi volt az iskolában, és mi a házi. Szóval ez inkább a Luna határidőnaplója, vagy olyasmi.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

2010 november 7 - vasárnap

2010.11.08. 00:00 Luna meg Én

 Ma három foglalkozáson voltunk, ami lehet, hogy hiba, de most nem tudom, melyiket kellene kihagyni. De a végére nem csak Luna, hanem én is kidöglöttem. A kutyával ilyenkor nehezebb, mert már nem tud figyelni, meg nem is akar. És persze velem is, mert a végére már türelmetlenebb vagyok. Majd meglátjuk, mi legyen.

 

AGILITY

Szóval agilityvel kezdtünk. Luna a szokásos formáját hozta... volna, ha nem tojik be az ÖV hangjaitól, ami két pályával odébb zajlott. Az egész kutya reszketett, tiszta ideg volt. Persze mondhatják, hogy haza kellett volna vinnem, de ez nem mehet így mindig, ráadásul az ÖV mindig ebben az időpontban van, tehát vagy megszokjuk, vagy az egész iskolát ott kell hagyni. Tehát úgy döntöttem, hogy maradunk, hátha elterelik a figyelmét az akadályok.

Csinálta is becsülettel a feladatokat, és az idegállapotához képest tényleg szépen teljesített. Voltak ugróakadályok, ahol persze én rontottam. Feladat: ha nem kell futnom a következő akadályhoz (mondjuk éppen fordulunk), akkor helyben kell futnom, különben a kutya megtorpan.

Létra, vagy palló(?) következett. Luna gyönyörűen végigrohan rajta, megint én rontottam, mert túl lassú vagyok. Viszont a zónát időnként átugorja. Ha minden igaz legközelebb majd gyakoroljuk a zónázást, ami - gondolom - azt jelenti, hogy megtanulja, hogy a zónát nem ugorhatja át. Azt még nem tudom, hogy ez hogy megy, szóval egyenlőre a feladat: gyorsabban futni mellette, hogy ne hagyjon le.

Végül a mumusom, a szlalom jött és most először a karika. A karikán simán átugrált, biztosan segít, hogy a kutyafuttatóban is van, és azon nap mint nap ugrál keresztül. Tartottam tőle, hogy gáz lesz, mert ennek a karikának nem volt rögzítve az alja, tehát lengett kicsit, de úgy tűnt ez neki fel sem tűnt. És a szlalom. Nos, örömmel jelenthetem, hogy sokkal jobban ment, mint eddig bármikor. Lehet, hogy rájött végre, hogy miben is áll a feladat? Ebben még nem vagyok biztos, de lehet, majd még figyelem. Segített Ákos tanácsa, hogy csak minden  második rúd után dugjam be a kezem, de azért minden első után meg azért mutatok a lyukra, amin át kell mennie. Ezt még gyakoroljuk, de most először már bizakodok.

 

Örző-védő

A múlt heti jelenet után, amikor a körhergelés hallatán a kiskutyám kirántotta a kezemből a pórázt és elrohant, úgy gondoltam, inkább elviszem ÖV-re, hogy lássa mi is történik ott, és ahol szakértők tudják kezelni a helyzetet. Szóval ma volt az első ÖV edzésünk :) Sosem gondoltam volna, hogy ez bekövetkezik...

Érdekes élmény volt. Kiskutyám boldogan rohangált, odaszaladt Tamáshoz, és hozzám. Tamás elkezdte húzgálni a bőrszalagot (biztos van valami rendes neve, de nem tudom mi az), de Luna odaszaladt hozzám védelemért. Tamás akkor leült a földre, mire Luna odaszaladt hozzá és az ölébe bújt, de mikor előkerült a szalag, megint elszaladt. Akkor nekem kellett húzgálni előtte a szalagot, de akkor visszamenekült Tamás ölébe (itt megjegyzem, hogy nem egy ölebről van szó, hanem egy erős középtermetű, húsz kilós kutyáról). Ekkor jött a mentő ötlet, előkerült egy plüss patkány, amit egyszer eldobtam neki, azt boldogan hozta vissza, aztán Tamás játszott egy kicsit vele, eldobta a patkányt, Luna felkapta, és boldogan rohantunk ki a pályáról, miénk volt a ZSÁKMÁNY :D

És persze megint én szúrtam el. Mikor Luna letette a patkányt, felvettem, és visszavittem Tamásnak, aki mondta, hogy ezt nem lett volna szabad, mert, hogy néz az ki, hogy a kutya megszerzi a zsákmányt, mi meg visszaadjuk.

Feladat: saját zsákmányt vinni (lehet plüssállat, kötéljáték, rossz póló, bármi, amit a kutya szeret). És húzgálósat játszani.

 

KLUB

Eddigre már mindketten nagyon elfáradtunk. Az ehavi feladat az apport tanítása. Három csoportra osztottak minket. Mi ugyebár azon kevesek közé tartozunk, akik nem vesznek fel tárgyakat a szájukba (a labdát kivéve), úgyhogy nekünk az lett volna a feladat, hogy ezt tanítsuk, mit mondjak abszolút sikertelenül. Viszont volt egy jó is. Az egyik kutyával labdával akarták tanítani a feladatot, amit az én labdamániásom persze kiszúrt és el is marta azt. Elvettem tőle és elmeséltem, hogy milyen hülye, ha labdája van. És végre egy (illetve két) normális gazdi! Nem mosolyogtak elnézően, hogy ugyan már, nem is tették el a labdát, hanem letették a földre, és amikor Luna megint el akarta venni, rákiabáltak. És hatott! (Rudi is ilyesmit mondott korábban, csak ott nekem kellett kiabálni, de ez távolról nem hat) Úgyhogy ezt kéne csinálni a futiban is. Majd megpróbálok rávenni egy-két gazdit. Viki és Claudió már megígérte. 

Kikértük Rudi tanácsát, hogy akkor most hogyan tovább, és azt javasolta, hogy kössünk egy játékra madzagot, és annál fogva rángassuk, valamivel távolabbról, hogy a kutya egyáltalán felvegye.

Tehát a feladat: Ráuszítani néhány gazdit Lunára, hogy tegyenek le labdát, és ha el akarja venni kiabáljanak rá. Persze elsősorban nekem kell tudni letiltani. És kössünk egy játékra madzagot, és annál fogva rángassuk, valamivel távolabbról, hogy a kutya egyáltalán felvegye. Ez jó lesz ÖV-hez is.

 

Na és még azt is kitaláltam, hogy rágyúrunk az ügyességi hármas vizsgára, úgyhogy a következőket is kell gyakorolni:

- Apport: kutyát még lehet nyakörvnél fogni, amikor eldobjuk a tárgyat, majd 5 méterre kimegy és visszahozza a tárgyat legalább az 1m-es körzetembe

- 10m-ről fektetés, ültetés

- Akadályok: ferde palánk, görbe kúszó és távolugró. Ez nem hinném, hogy probléma lesz, de azért néhányszor végig kellene futni őket

- Bójához 15m-re. Ezt tudja, de sokkal közelebbre

- Megállítás 20m-ről, ültetés 10 és 15m között. Ezt már megcsinálta vizsgán, de akkor is mumus volt, úgyhogy alaposan be kell gyakorolni.

 

Tehát nem kevés feladatunk van, és még ott van a múltkorról be nem fejezett kerülős-borítós mutatvány is.

Ha eddig elolvastad köszönöm, innen tényleg nem érdemes tovább olvasni, mert csak megismétlem, hogy mik is a feladatok, hogy egy helyen legyenek.

 

Szóval:

 

Agility

Ha nem kell futnom a következő akadályhoz (mondjuk éppen fordulunk), akkor helyben kell futnom, különben a kutya megtorpan.

Gyorsabban futni mellette, hogy ne hagyjon le.

 

ÖV

Saját zsákmányt vinni (lehet plüssállat, kötéljáték, rossz póló, bármi, amit a kutya szeret). És húzgálósat játszani.

 

KLUB

Ráuszítani néhány gazdit Lunára, hogy tegyenek le labdát, és ha el akarja venni kiabáljanak rá. Persze elsősorban nekem kell tudni letiltani. És kössünk egy játékra madzagot, és annál fogva rángassuk, valamivel távolabbról, hogy a kutya egyáltalán felvegye. Ez jó lesz ÖV-hez is.

 

VIZSGA

 

- Apport: kutyát még lehet nyakörvnél fogni, amikor eldobjuk a tárgyat, majd 5 méterre kimegy és visszahozza a tárgyat legalább az 1m-es körzetembe

- 10m-ről fektetés, ültetés

- Akadályok: ferde palánk, görbe kúszó és távolugró. Ez nem hinném, hogy probléma lesz, de azért néhányszor végig kellene futni őket

- Bójához 15m-re. Ezt tudja, de sokkal közelebbre

- Megállítás 20m-ről, ültetés 10 és 15m között. Ezt már megcsinálta vizsgán, de akkor is mumus volt, úgyhogy alaposan be kell gyakorolni.

 

Szólj hozzá!

Bemutatkozás

2010.11.07. 23:14 Luna meg Én

 Először egy kis visszaemlékezés:

Luna 2007 február-márciusa körül születhetett, ismeretlen szülőktől. Elég sok fajtát véltek már felfedezni benne (de egyre ritkábban hallom a korábban leggyakoribb tippet: beagle keverék). Nem tudjuk, mi történt vele 7-8 hónapos koráig, amikor az Illatos útra került. Innen hoztam el 2007 október 21-én. Csak annyit tudtak mondani róla, hogy a X. kerületben kóborolt. A kutya vészesen sovány volt, koszos és iszonyú büdös. Másnapra kiderült, hogy beteg is, de ezt szerencsére hamar kikezelték.

Luna hozott minden olyan kutyahülyeséget, amikről én addig csak hallottam más kutyásoktól (ekkor jöttem rá, micsoda szerencsém volt az előző kutyámmal Pepsivel, de ez egy másik történet). Szóval Luna rágott, az első három hétben tönkretette az összes csizmámat (november elején ennek különösen örültem), egy pár papucsot, és a vadiúj kanapé rattan karfáját is megcsócsálta. Feljárt a kanapéra aludni az éjszaka közepén - azt hitte, a piszok, hogy nem veszem észre, ráadásul odavitte a cipőket is, amiket rágcsált-, és bizony le kellett azt is meccselnünk, hogy a kaját akkor veszem el előle, amikor akarom. Emellett hamar kiderült, hogy nagyon ijedős. Szóval nem volt egyszerű. Másrészt viszont nagyon meg akart felelni, a kutyafuttatóban megszeppent volt, de nagyon kíváncsi. A megszeppenés régen elmúlt, de a kíváncsiság maradt.

2008 januárjától iskolába mentünk, ahol nagyon sokat tanultunk mindketten. A viszonyunk lépésről lépésre javult, és az iskola nagyon sokat segített abban, hogy elkezdődjön köztünk egy Kapcsolat és persze megszereztük az alapfokú vezethetőségi vizsgát. Aztán elvégeztük a középfokú tanfolyamot is, ahol ügyességi vizsgát tettünk, úgyhogy most a kutyámnak papírja van róla, hogy ügyesebb, mint engedelmesebb :)

A középfok után kimaradt egy hosszabb időszak, nem jártunk iskolába, de azért időnkénti erős felindulásaimnak köszönhetően megtanult néhány trükköt, mint például a saját tengelye körül forogni, pacsit adni (a kutya már három éves volt, mikor ráébredtem, hogy nem tud pacsit adni), pitizni (hiába hívják egyesek kengurunak ezt a mutatványt, azért mégis csak pitizésről van szó :)), a hátára fordulva megdögleni, szóval a legfontosabb dolgokat :D

Időközben viszont sajnos kialakított egy nagyon bosszantó, és veszélyes szokást, ha rág egy botot, vagy különösen, ha labda van nála, morog a többi kutyára és ha azok nem veszik a jelzést, bizony verekedést kezdeményez. Amikor aztán először előfordult, hogy egy ilyen alkalommal hiába kiabáltam rá, nem hagyta abba a verekedést, beláttam, hogy ennek a fele sem tréfa, vissza kell menni az iskolába és megoldani a problémát.

Szóval az idén ősztől visszamentünk, és mivel a házifeladatok nagyobb iramban jönnek, mint ahogy ezeket be tudnánk gyakorolni, gondoltam jegyzetelek, és megyünk rajtuk szépen sorban, mert már eddig is túl sok olyan dolog van, amit félig tanultunk meg és sosem fejeztük be.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása